Kikapcs

Méhecskék gyülekező: a Méhek világnapja alkalmából óvodások és kisiskolások ültetnek virágokat a FlórAgóra közösségi kertben

A Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Környezetvédelmi Világnapokhoz kapcsolódó rendezvénysorozatának következő állomásaként a Méhek világnapján óvodások és kisiskolások ültetnek egynyári virágokat a FlórAgóra virágoskertben, május 19-én, pénteken 9 órától a Hírös Agóra előtti Deák téren, tudatta az intézmény.

A Föld világnapi játszóházban már megismerkedtek a gyerekek a területtel és láthatóan alig várják, hogy újra itt töltsenek egy fél napot, a virágültetésről nem is beszélve, hiszen ők járnak majd vissza gondozni a kertet, szépen felosztva egymás között a munkálatokat.

Mint szerkesztőségünknek küldött közleményében a Hírös Agóra írta, rendezvénysorozatuk elsősorban a Zöld város illetve a Virágos Kecskemét környezetstratégiai célkitűzéseket segíti. A programsorozat egyik új, központi eleme a HA Virágoskert – FlórAgóra közösségi kialakítása és gondozása lesz. Emiatt is, hogy idén a világnapokhoz kapcsolódó rendezvényeket – a növényvilág vegetációs időszakához igazodva – áprilistól egészen október végéig fűzték egy sorba. Áprilisban az előkészítés, májusban az ültetés, júniustól a gondozás, októberben pedig a komposztálás folyamatába kapcsolódhatnak be a gyerekek.

A program megvalósításában a:

  • Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága,
  • Kecskeméti Vadaskert,
  • Kecskeméti Planetárium,
  • KEFAG Zrt.,
  • Kecskeméti Szatyor Egyesület,
  • Kiskunsági Környezet- és Természetvédelmi Egyesület,
  • KINCS Kecskeméti Nagycsaládosok Egyesülete,
  • Corvin Óvoda – Ifjúság úti tagóvodája, 
  • Europe Direct – Katona József Könyvtár,
  • Magyar Vöröskereszt,
  • Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Osztály,
  • valamint a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya működik közre.

Forrás és fotók: Hírös Agóra/Gyenes Kata

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb