Kikapcs

Szemeket az égre szegezni: jönnek az augusztusi hullócsillagok és velük együtt startol az Egy Hét a Csillagok Alatt program Kecskeméten és környékén

Augusztus 3-13 között Kecskemétre érkezik az Egy Hét a Csillagok Alatt országos csillagászati programsorozat, melyhez a Magyar Csillagászati Egyesület Kiskun Csoport és a Kecskeméti Planetárium, valamint több környékbeli település is csatlakozott.

Idén már negyedik alkalommal kerül megrendezésre az Egy Hét a Csillagok Alatt országos csillagászati programsorozat. A kezdeményezés célja, hogy minél többen élhessék át a csillagos égbolt megfigyelésének élményét, legyen szó akár csillagvizsgáló látogatásról, belvárosi járdacsillagászatról vagy fényektől távoli hullócsillaglesről.

EGYESÜLETEK, CSILLAGVIZSGÁLÓK ÉS KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEK IS RÉSZT VESZNEK AZ ESEMÉNYEN

Augusztus 3. és 13. között egyesületek, csillagvizsgálók, baráti körök, amatőr- vagy kutató csillagászok, kulturális intézmények várják majd az érdeklődőket, remélhetőleg olyanokat is kicsalogatva a csillagos égbolt alá, akiket egyébként nem érnek el a tudománynépszerűsítő események — vagy éppen olyanok kapnak kedvet a közösségi csillagászkodáshoz, akik eddig egyedül szemlélték a csillagokat, tudatta a csillagvizsgalo.hvgblog.hu.

KECSKEMÉTEN PÉNTEKEN STARTOL A PROGRAM A FŐTÉREN

A Hírös városban augusztus 4-én, pénteken, a főtéren leshetjük a csillagokat az MCSE Kiskun Csoport és a Kecskeméti Planetárium szervezésében. A Járdacsillagászat Kecskemét szívében elnevezésű program során sötétedéstől, távcsöves bemutatón keresztül szemlélhetjük a csillagos égboltot, természetesen csak derült idő esetén.

AUGUSZTUS 12-ÉN TETŐZIK A PERSEIDÁK METEORRAJ

De nem csak csillagnézés lesz terítéken, hiszen augusztus 12-én tetőzik a Perseidák meteorraj (ráadásul Hold-mentes időszakban), amikor is derült idő esetén akár tucatnyi hullócsillagot is elcsíphetünk  — de már az ezt megelőző éjszakákon is érdemes figyelni az éjszakai eget felvillanások után vadászva. Emellett a távcsöves élmény csúcsát kínálja a Szaturnusz gyűrűrendszere; százezernyi csillagot a gömbhalmazok megfigyelése, és megannyi érdekes formát a csillagközi nebulák megpillantása.

KECSKEMÉTEN ÉS KÖRNYÉKÉN AZ ALÁBBI HELYEKEN VEHETSZ RÉSZT A PROGRAMON

A teljes, országos programtérképet IDE kattintva éred el.

Forrás: egyhetacsillagokalatt.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb