Kikapcs

Távcsöveket a kézbe: hat év után újra a Föld közelébe kerül a 103P/Hartley üstökös

Hat év után újra a Föld közelébe kerül az űrszondák által is lefotózott 103P/Hartley üstökös, amely szeptember végén mintegy 57 millió kilométerre lesz a Földtől és kisebb távcsővel is megfigyelhető lesz. A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) közleménye szerint szeptember 6. és 22. között érdemes leginkább az üstökös észlelésével próbálkozni, mert akkor a Hold nem zavarja a láthatóságát. A Földhöz szeptember 26-án lesz a legközelebb, akkor már kisebb távcsövekkel is meg lehet figyelni, szabad szemmel azonban még ekkor sem lesz látható.

AZ ÖTÖDIK ÜSTÖKÖS, MELYET ŰRESZKÖZ MEGKÖZELÍTETT

A 103P/Hartley üstökös egy ovális alakú égitest, amelynek a magja kicsi, nagyjából 1,6 kilométer átmérőjű. A periodikus üstökös keringési ideje nagyjából 6,47 év, legutóbb 2017-ben közelítette meg a Napot. A 103P/Hartley arról is nevezetes, hogy a Deep Impact űrszonda az EPOXI program keretében 2010-ben 694 kilométerre megközelítette, és fotókat készített róla. Ezzel a 103P/Hartley volt az ötödik üstökös, amelyet űreszköz megközelített. Az üstökösmag felszínén nagyjából 50-80 méteres világos képződmények is találhatók, amelyek fényvisszaverő képessége az átlagos érték két-háromszorosa.

SZEPTEMBER 26-ÁN LESZ A FÖLDHÖZ A LEGKÖZELEBB

Az üstököst szeptember 6. és 22. között lehet a legjobban megfigyelni, amikor a Hold fénye nem zavarja a láthatóságát. Ebben az időszakban az üstökös először a Perseus, majd az Auriga csillagképben halad át. Az éjfél előtti órákban az üstökös viszonylag alacsonyan, 20-30 fokos horizont feletti magasságban lesz látható, így érdemes inkább a hajnali órákban észlelni, amikor 70-80 fokkal a horizont fölé emelkedik. Az üstökös napközelpontját (perihéliumát) október 12-én éri el.

A Földhöz szeptember 26-án lesz a legközelebb, akkor már kisebb távcsövekkel is meg lehet figyelni, szabad szemmel azonban még ekkor sem lesz látható. Az üstökös nagyjából 0,38 csillagászati egységre, vagyis 57.270.000 kilométerre közelíti meg bolygónkat.

A 103P/Hartley üstököst Malcolm Hartley fedezte fel 1986. március 15-én az ausztráliai a Siding Spring Obszervatórium Schmidt-távcsövével.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb