Kikapcs

Most beleshetsz a kulisszák mögé: Kecskeméten is vár az Erőművek Éjszakája

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és csatlakozó partnerei 2023. október 27-én negyedik alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb energiaipari eseményét. Az Erőművek Éjszakáján országszerte csaknem 70 olyan érdekes helyszínen várják a látogatókat, köztük a kecskeméti BÁCSVÍZ Zrt. – II. számú vízműtelep és üzemirányító központja is megnyitja az érdeklődők előtt kapuit.

Mint írták, a vállalat mindenekelőtt küldetésének tekinti a víz- és a szennyvíztisztítási technológiák működtetésének és innovatív környezetvédelmi törekvéseinek bemutatását, így az iskolák körében igen népszerű nyílt napjaikhoz hasonlóan megnyitják a BÁCSVÍZ Zrt. II. számú Vízműtelepén kapuikat az Erőművek éjszakája rendezvénysorozat egyik állomásaként.

BEPILLANTÁST NYERHETNEK AZ ÉRDEKLŐDŐK, HOGYAN JUT EL A TISZTA VÍZ OTTHONAINKBA

Mint írták, felkészült szakembereik megismertetik az érdeklődőket a város vízellátó struktúrájával, a modern informatikai alapú üzemirányítás folyamataival, illetve érdekesen és szemléletesen magyarázzák el, hogyan jut el az otthonainkba, éjjel és nappal, legnagyobb kincsünk, a tiszta és egészséges ivóvíz.

A helyszín a Kecskeméti II. sz. vízműtelep és üzemirányító központ. A látogatók látni fogják a víztermelés, az ivóvíztisztítás és a hálózati nyomásfokozás fázisait. Bemutatják, hogyan jut el 300-400 méter mélységből a felhasználási helyekig az ivóvíz. Elmondják, milyen fázisokon megy át a víz a tisztítás során, és milyen gépek, berendezések szükségesek ahhoz, hogy a víz eljusson még a legmagasabb épületek legfelsőbb szintjeire is. Betekintést engednek a cég technológiai távfelügyeletébe és az üzemirányításban dolgozó kollégák napi munkájába.

A programról, regisztrációról bővebb infókat ITT találsz.

Forrás és fotó: eromuvekejszakaja.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb