Kikapcs

Volt, aki élete első szemüvegét vehette át: új okulárét kaptak a Farkas Villa lakói, a Kecskeméti Szent László LC Gálaestjén

A Kecskeméti Szent László Lions Club és a Kuti optika felajánlásaként 7 új szemüveget kaptak a Farkas Villa értelmi sérüléssel élő lakói. A megajándékozott fiatalok közül többen életük első szemüvegét kapták meg, s volt, aki közel 10 dioptriásat.

2023. nyár végén a Kecskeméti Szent László Lions Club és a Kuti optika ingyenes szemszűrést végzett a Farkas Villa értelmi sérüléssel élő lakói körében. Néhány évvel ezelőtt valamennyi ott élőt megszűrték, és akiknek szükséges volt szemüveget ajándékoztak. Most azokra került sor, akiknek azóta romlott a látása, vagy újként kerültek a lakóotthonba. A klub és az optika felajánlásaként 7 új szemüveg készült, mintegy 750 000.- Ft értékben. A megajándékozott értelmi sérüléssel élő fiatalok közül többen életük első szemüvegét kapták, s volt, aki közel 10 dioptriásat.

A HIVATALOS ÁTADÓRA AZ AGÓRÁBAN KERÜLT SOR SZERDÁN

Mint a szervezet beszámolt róla, a lions mozgalom egyik prioritása a látás védelme, melyben a Kecskeméti Szent László LC is hosszú évek óta elkötelezett. A klub és az optika felajánlásaként 7 új szemüveg készült, mintegy 750 000.- Ft értékben. A megajándékozott értelmi sérüléssel élő fiatalok közül többen életük első szemüvegét kapták, s volt, aki közel 10 dioptriásat. Ezen szemüvegek hivatalos átadására került sor a klub által már hagyományosan, most 2023. október 18-án 19.00 órától megrendezett Jótékonysági Lions Gálaest keretében a Hírös Agóra Otthon Mozi színháztermében.

TÖBB SZERVEZET IS MEGHÍVÁST KAPOTT

Az esten köszöntötték a közel 200 meghívottat, akiket a klubtagok jóvoltából láthattak vendégül. Így meghívást kaptak a klub által folyamatosan támogatott szervezetek:

  • a Farkas villa lakóit és dolgozói,
  • a Magyar Vakok és Gyengén látók Bács-Kiskun megyei Egyesületének tagjai,
  • a Juhar utcai Iskola sérült gyerekeket nevelő pedagógusai,
  • a Mosolysziget Értelmi Sérültek Nappali Ellátójának dolgozói és gondozottai,
  • a Karol Wojtyla Barátság Központ dolgozói és ellátottai,
  • a Humán Rehab Közhasznú Egyesület valamint a El-Szabó Kft. által foglalkoztatott megváltozott munkaképességű dolgozók, 
  • a kecskeméti nyugdíjas klubbok tagjai,
  • a Bács-Kiskun megyei kórház pszichiátriai osztályán dolgozók.

VIDÁM, ZENÉS MŰSOR SZÍNESÍTETTE AZ ESTET

A gálára természetesen meghívást kaptak a kecskeméti társklubok, az Első Kecskeméti Lions Club és a Digital Lions Club is. A műsor előtt a Lions Clubok Magyarországi Szövetsége kormányzója, Hégely Péter köszöntötte a megjelenteket. A Gálaestre vidám, zenés műsorral készültek. Farkas Gábor és Tapolcsányi László a Farkasvilla lakói dalokkal, a Kerekegyházi Kukujszi Néptáncegyüttes, és a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tanszaka fergeteges táncokkal, valamint a Gregus Tárogató Kvartett rajzfilm és operett slágerekkel adtak remek hangulatú műsort, valamennyien felajánlásként.

Forrás és fotók: szentlaszlo-lions.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb