Kikapcs

Négy nap alatt tizenöt ország száz zenésze lép színpadra: csütörtöktől a jazz fővárosa lesz Kecskemét

Négy nap alatt tizenöt ország száz zenésze lép színpadra az augusztus 1-je és 4. között zajló, nyolcadik kecskeméti Bohém Jazzfőváros nevű, szabadtéri családi fesztiválon – jelentette be Ittzés Tamás fesztiváligazgató.

Az ötletgazda, egyben a fesztivál házigazdája, a Bohém Ragtime Jazz Band zenekarvezetője kiemelte: a kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidőközpontban “zenei szempontból kifejezetten a szórakoztató, táncolható klasszikus dzsessz jelenti a fesztivál arculatát, de abban a legszélesebb spektrumot fedi le: ragtime, blues, New Orleans-i jazz, dixieland, hot jazz, swing, boogie, bossa nova és rockabilly váltogatják egymást öt színpadon négy napon át”.

A VILÁG SZÁMOS PONTJÁRÓL ÉRKEZNEK KECSKEMÉTRE

Kiemelte, hogy a nemzetközi élvonalba tartozó fellépők a világ számos pontjáról érkeznek Kecskemétre, hiszen lesz uruguayi, kanadai, ausztrál fellépő, de Európa számos országa mellett Japánból és az Amerikai Egyesült Államokból is jönnek zenészek a fesztiválra. Mint mondta:

  • a szenzációs német trombitás, Norbert Susemihl Joyful Gumbo zenekarának svéd, dán, ausztrál tagjai “a legdögösebb New Orleans-i életérzést” közvetítik hihetetlen energiával,
  • a holland Louis Armstrong Celebration Band a dzsessz leghíresebb trombitásának hagyományait viszi tovább,
  • a Prohibition Stompers tagjai között osztrák, svéd, horvát, japán zenészek is vannak, és a zenekar “a régi fekete dzsessznek ugyanúgy nagymestere, mint a lüktető swingnek”,
  • az uruguay-i-kanadai Delta Bastards duó energikus bluest játszik,
  • az amerikai gitáros-énekes Ryan Donohue pedig “saját képére formálja a blues műfaját”.

MAGYRA ZENÉSZEK IS FELLÉPNEK

A magyar zenészek között megtalálható lesz a házigazda zenekar, az eMeRTon-díjas, 39 éves Bohém Ragtime Jazz Band, a dél-amerikai zenét játszó Cafuné, a Candy Men Duo, vagy éppen az Európa egyik legjobb szájharmonikása, Pribojszki Mátyás által vezetett Jumping Matt & his Combo és számos más formáció. Hangsúlyozta, hogy az egyes csapatok tagjai közösen is fellépnek a jam sessionökön, illetve az “all stars” koncerteken.

SWINGTÁNC – IDÉN TÁNCOSOK IS ELLÁTOGATNAK VÁROSUNKBA

Fontos része a hosszú hétvégének a swingtánc is, így idén amerikai, cseh, bolgár, szlovén és osztrák táncosok is ellátogatnak a rendezvényre, akik tanítanak, fellépnek, és a szombat éjjeli swingtáncversenyen a zsűri szerepét is ellátják. Ittzés Tamás elmondta: a programkínálat ebben az évben is nagyon gazdag, így egyebek mellett lesz Oh Yeah Day Ordibáló Verseny augusztus 4-én, Louis Armstrong születésnapjára emlékezve.     A Sportolj és fesztiválozz! mottó jegyében szombat délelőtt rendezik meg Jazzfőváros futást. A résztvevők egy fesztiválpólót és egy aznapra szóló belépőt kapnak ajándékba. A 2,3 kilométeres alaptávot ezúttal akár meg is lehet ötszörözni egyéniben és váltóban is. Idén is lesz strandröplabdapálya, de készülnek labirintuspályával is, ahol a tájfutással ismerkedhetnek meg a gyermekek.

OLIMPIAI SÁTOR

Mivel a fesztivállal egyidőben zajlanak az ötkarikás játékok, felállítanak egy olimpiai sátrat is, ahol a résztvevők közösen szurkolhatnak a magyar versenyzőknek. Emellett idén is ki lehet próbálni a sárkányhajózást, lesz társasjátéksátor, nem maradhat el a veteránjárművek bemutatója sem. A fesztiválbelépővel mindenki ingyen fürödhet a szabadidőközpont területén lévő tóban.     Az érdeklődők elsajátíthatják a swingtánc alapjait is kilenc, kezdőknek szóló bemutató óra keretében – tette hozzá.     A fesztivállal párhuzamosan rendezik meg a negyedik Jazzfőváros jazztábort. A hangszeres, énekes és swingtánc kurzusok a kecskeméti egyetem campusán zajlanak. A résztvevők produkcióit a fesztivál zárókoncertjén hallgathatja majd meg a közönség. További részletek a https://jazzfovaros.hu/programok oldalon olvashatók.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb