Kikapcs

Jönnek a Perseidák! Közös hullócsillaglesre vár mindenkit a Kecskeméti Planetárium

Jövő hétfőn tetőzik a Perseida meteorraj, ekkor figyelhető meg az égbolton a legtöbb hullócsillag – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel. A Perseidák meteorraj maximuma idén augusztus 12-én 16:00 órára esik, de már vasárnap estétől érdemes az eget kémlelni – írták a közleményben. A szakemberek szerint a legtöbb, óránként 75-100 hullócsillagot hajnalban lehet majd megpillantani a hét elején. A látványos jelenség észlelésére a Kecskeméti Planetárium munkatársai és a Magyar Csillagászati Egyesület Kiskun Csoportja is nagyon készül: a Dombtetőre várják a csillaglesőket szombat este.

A SZERENCSÉSEBBEK MÉG SZÉP, FÉNYESEN IZZÓ TŰZGÖMBÖT IS LÁTHATNAK

A meteorzápor megfigyeléséhez érdemes fényszennyezéstől távoli helyet keresni, ahol az égbolt jól belátható. A Hold idén első negyedben jár, így fényszennyezése csak mérsékelten zavarja majd a megfigyelést, a szerencsésebbek pedig még néhány szép, fényesen izzó tűzgömböt is láthatnak – olvasható a közleményben.

A Perseidák hullása már július végén elkezdődött, a jelenség maximuma után napról napra kisebb gyakorisággal látszanak még Perseidák egészen augusztus végéig.

ÍGY JÖN LÉTRE A KÁPRÁZATOS ÉGI JELENSÉG

A Perseidák meteorraj meteoroidjai a 109P/Swift-Tuttle üstökösből származnak. Ez az üstökös átlagosan 133 évenként kerüli meg a Napot. Az üstökösből “kipöfékelt” porszemcsék az üstökös pályája mentén eloszlanak, és az üstököshöz hasonló sebességgel tovább keringenek a Nap körül. Amikor a Föld keresztezi az üstökös pályáját, a porszemcsék ütköznek a Föld légkörével. Az apró ütköző testek rendkívül nagy sebességük miatt ionizálják a felsőlégkör gázmolekuláit, amik látványos felfénylést, ioncsatornát képeznek. Ez látható a földről, akár sok tíz kilométeres távolságból hullócsillagnak – magyarázták a közleményben.

A KECSKEMÉTI PLANETÁRIUM IS KÉSZÜL A CSILLAGLESRE

A Domb Piknik-Hullócsillagok Éjszakája program keretében augusztus 10-én 18:00 órától a Kecskeméti Planetárium munkatársai és a Magyar Csillagászati Egyesület Kiskun Csoportja tart változatos programokat a Dombon.

A menetrend a következő:

  • 18:00 órától –Távcsöves Nap-ozás, mely alkalmával lehetőségetek lesz megnézni a Planetárium speciális távcsöveivel csillagunk felszínét és az ott található érdekes jelenségeket (napfoltok, protuberanciák, napfáklyák, stb.).
  • 19:00 órakor Főzzünk üstököst! – látványos kísérlet, mely során üstököst készítenek a résztvevők bevonásával!
  • 20:00 órától Így neveld a távcsövedet! – Ha elhozod távcsövedet, segítenek a használattal kapcsolatos problémák megoldásában. A távcső nélkül érkezőknek pedig tanácsokat adnak, hogy érdeklődési területtől függően milyen teleszkópot érdemes kiválasztani, mire vigyázzunk a vásárlásnál.
  • 8:00 – 23:00 óra között–Hullócsillagnézés és távcsöves bemutató a Dombon lézeres csillagkép ismertető kíséretében – Gyönyörködjünk a város éjszakai fényeiben, csodáljuk meg a Holdat, a Szaturnusz gyűrűjét és sok más érdekességet.

Bővebb infókat a programról ITT találsz!

Forrás: MTI/Benkó Zoltán Szabadidőközpont FB/Kecskeméti Planetárium FB

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb