Lassan elkezdhetünk visszaszámolni, hiszen augusztus 28-án kezdődik a párizsi paralimpia. Bajnokaink is gőzerővel készülnek már, köztük Boldizsár Dalma, az MVM Szegedi VE versenyzője is, aki a női kenusok VL2 200 méteres és a női kajakosok KL2 200 méteres versenyszámában is rajthoz állhat majd Párizsban. A felkészüléséről és a céljairól a Szent Vincentben beszélgettünk vele, ahol Dalma elárulta, milyen érzések kavarognak benne karrierje első olimpiája előtt.
„Még el sem merem hinni “- Dalma a paralimpia küszöbén
„Igazából még nem tudtam felfogni, vagy nem merem elhinni, mert egy olyan lehetőség kapujában állok, ami minden sportoló álma. Szerintem akkor fogom elhinni, ha már kint leszünk Párizsban “- mesélte Dalma a Szent Vincentben, ahol a találkozónk során arról is beszámolt, milyen volt az a pillanat, amikor megtudta, hogy kvótát szerzett a párizsi paralimpiára. „Leírhatatlan az a pillanat. Éppen otthon voltam, amikor megkaptam az emailt a kvótáról. Nem tudtam elhinni. Gondoltam, itt valami félrement. Felhívtam édesapámat, aki egyben az edzőm is, hogy most ez komoly, te tudsz valamit? Azután hívott a szövetségi kapitányunk, hogy igaz a hír és gratulál, benne vagyok a paralimpiai csapatban“- idézte fel az örömteli perceket.
„Mindent megteszünk a sikerért“- Dalma felkészülése nem mindennapi kihívásokkal teli
Egy ekkora megmérettetés nagyon céltudatos felkészülést kíván, s Dalma teljes erőbedobással azon dolgozik, hogy kihozza magából a maximumot. Mint mondta, nem volt zökkenőmentes a felkészülése, hiszen para sportolóként a mindennapok sem a legegyszerűbbek. „Para sportolóként, amikor kicsit erősebben görcsös vagyok és az izomtónusok nem pont a megfelelőek, akkor a hajóban is kicsit nehezebb a munka, de azt gondolom, azokból a napokból is próbáljuk kihozni a maximumot. Úgy érzem, jól halad a felkészülésem, mindent megteszünk a sikerért.“
Minden sportoló legnagyobb álmának kapujában áll
Dalma két számban, kajakban és kenuban is vízre száll majd a paralimpián, s mint elárulta, habár mindkettő vízi sport, mégis teljesen más a kettő. „Nagyon hálás vagyok azért, hogy mindkettőben versenyezhetek, mert fantasztikusan kiegészíti egymást a két sportág. Ez színesíti is a mindennapokat, nem válik monotonná a munka, és így készülni is egyszerűbb“ – osztotta meg velünk Dalma a Szent Vincentben. Hozzátette, az, hogy kajakban és kenuban ott tud lenni magabiztosan a vízen, egy hatalmas dolog számára. Most pedig itt van minden sportoló legnagyobb álmának kapujában: Dalmának hamarosan a paralimpián szurkolhatunk.
„Titkon bízom benne, hogy legalább az egyik számban döntőbe kerülök“
Dalma szeptember 4-én utazik ki Párizsba, így az egész augusztust ki tudja használni az edzésre. Mint mondta, biztosan nem lesz egyetlen elvesztegetett perce sem. „Én még viszonylag fiatal vagyok a mezőnyben és újoncnak is számítok. Nem nagyon gondolkoztam eredményben, úgy érzem, hogy nekem az még teher lenne, ha megmondanák, miért megyünk. Tavaly volt az első nemzetközi versenyem, ami hatalmas élmény volt. Az, hogy a döntőbe evezhettem a duisburgi világbajnokságon óriási dolog volt. Titkon nagyon bízom benne, hogy az olimpián is legalább az egyik számban döntőbe kerülök, de azt gondolom, hogy az én esetemben az is óriási teljesítmény, hogy egyáltalán kijuthattam“ – osztotta meg velünk Dalma gondolatait a Szent Vincent udvarán.