Kikapcs

“Csodák világa, menedék…” – tizenhárom bemutatóval készül a 2024/25-ös évadra a kecskeméti teátrum, mutatjuk, mit nézhetünk majd meg

Hat nagyszínházi és hét kisszínházi premierrel, köztük egy önálló táncszínházi bemutatóval, valamint két gyermekdarabbal készül a 2024/2025-ös évadra a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház – közölte a teátrum az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a kecskeméti színház 128. évadjának jelmondatául a “Csodák világa, menedék…” idézetet választották.

SZEPTEMBER 20-ÁN INDUL AZ ÚJ ÉVAD

A 2024/25-ös évad első nagyszínházi bemutatója szeptember 20-án egy bohózat lesz, Henry Lewis, Jonathan Sayer és Henry Shields Ma este megbukunk című nagysikerű vígjátékát Cseke Péter színházigazgató rendezi, ahogy a soron következő gyermekeknek szóló ősbemutatót is. Tóth Kata és Varga-Huszti Máté Szentkirályfi című zenés mesejátékát október 1-jén láthatja először a közönség.

NOVEMBERBEN JURONICS TAMÁS RENDEZÉSÉBEN JÖN A LEÁNYVÁSÁR

Juronics Tamás viszi színre Jacobi Viktor zeneszerző háromfelvonásos művét, a Leányvásárt, amelynek szövegkönyvet Bródy Miksa írta, a verseket hozzá pedig Martos Ferenc költötte. Az operett bemutatóját november 8-án tartják.

AGATHA CHRISTIE DARAB IS HELYET KAPOTT A MŰSORBAN

A nagyszínház jövő évi első premierje január 8-án A kék csodatorta című zenés mesejáték lesz. Muszty Bea és Dobay András mesemusicaljét Jankovics Anna rendezi. Nagyszínpadi bemutató lesz még január 31-én Lóth Balázs rendezésében Az Ackroyd-gyilkosság. Agatha Christie krimijét a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház társulata mutatja be először magyarul. A sort Juhász Levente, Szente Vajk és Galambos Attila A trón című musical ősbemutatója zárja, amelyet Szente Vajk rendezésében március 14-én mutatnak be először.

A KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZBAN SZERELMES HISTÓRIA ÉS VÍGJÁTÉK IS HELYET KAPOTT

A Kelemen László Kamaraszínházban az évad elején, szeptember 27-én Szép Ernő ismert művét, a Lila akác című szerelmes históriát Kovács Lehel viszi színre. Claude Magnier vígjátékát, az Oscart Besenczi Árpád rendezésében november 15-én láthatja először a közönség, majd ismét egy Kovács Lehel-rendezés következik. Molnár Ferenc drámája alapján Iván Sára és Perczel Enikő Előjáték a Lear királyhoz című vígoperáját már jövő év elején, január 17-én mutatják be.

MAKRANCOS HÖLGY ÉS VESZEDELMES VISZONYOK

A kecskeméti balett-tagozat művészeti vezetője, Barta Dóra következő darabjához Shakespeare egyik korai vígjátékát, A makrancos hölgyet vette alapul. A táncszínházi bemutatót szintén január 17-én tartják. A kamaraszínházban a sort Tárnoki Márk rendezésében Christopher Hampton Veszedelmes viszonyok színműve zárja. A 18. századi Franciaországban játszódó szerelmi történet premierje március 28-án lesz.

ESZENYI ENIKŐ RENDEZ A RUSZT JÓZSEF STÚDIÓSZÍNHÁZBAN

A Ruszt József Stúdiószínházban ezúttal is két bemutatóval készülnek november 22-én, majd március 21-én. Először Eszenyi Enikő rendezésében Albert R. Gurney Sylvia című vígjátékát viszik színre, majd Háy János A kutyatartó lány című tragikomédiájának ősbemutatóját láthatják az érdeklődők. A darabot Sipos Imre rendezi.

NAGY KÖZÖNSÉGKEDVENCEK IS VISSZATÉRNEK AZ ÉVADBAN

Továbbra is műsoron marad Lévay Viktória első rendezése, a Naptárlányok című színmű, a Szente Vajk rendezésében látható Három nővér című színmű, valamint a Felhangolva című darab, amelyet személyes interjúkon alapuló történetekből Kovács Lehel rendező és Tóth Kata dramaturg szerkesztett. Továbbá visszatér a 2021 novemberében bemutatott és közönségkedvenccé vált Terror című tárgyalótermi dráma.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb