Kikapcs

Nyolc középiskola diákjai mérték össze tudásukat a Középiskolások Közlekedésbiztonsági Kupáján, Kalocsán

Nyolc középiskola huszonkét diákja mérhette össze elméleti tudását KRESZ és elsősegélynyújtási ismereteiről, majd a gyakorlatban bizonyíthatták ügyességüket kerékpáros, segédmotor-kerékpáros illetve személygépkocsi-vezető kategóriában, tudtuk meg a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól.

Mint írták, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága Kalocsán rendezte meg a Középiskolások Közlekedésbiztonsági Kupája elnevezésű közlekedési versenyt április 13-án. A vetélkedőn nyolc középiskola 22 diákja mérte össze tudását. A fiatalok első körben KRESZ és elsősegélynyújtási ismereteikről adtak számot egy teszt kitöltésével, majd gyakorlati tudásukat kerékpáros, illetve személygépkocsi-vezető kategóriában bizonyíthatták.

A HELYEZÉSEK

Személygépkocsivezető kategóriában:
I. Rideg Lili – Kalocsa
II. Rácskai Zoltán – Jánoshalma
III. Pap Zoltán – Kiskunhalas

Kerékpáros kategóriában:
I.Kozma Patrik – Kalocsa
II. Bránya Zita – Kiskőrös
III. Pallós Dorka – Baja

Segédmotorvezető kategória
I. Bogár Bianka – Kalocsa
II. Böde Gergő – Kunszentmiklós
III. Jánosi Ádám – Kiskunfélegyháza

Forrás és fotók: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb