Kikapcs

Közel ezer kisgyermek vett részt a rendőrök nyílt napján Baján: kutyás bemutatón és szolgálati autók kipróbálásán keresztül ismerkedtek az egyenruhások munkájával

A közelgő Rendőrnap alkalmából nyílt napot szerveztek az egyenruhások április 20-án délelőtt Baján, a Petőfi-szigeten, számolt be az eseményről a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A Bajai Rendőrkapitányság szervezésében, a Bácsbokodi Határrendészeti Kirendeltség és a Hercegszántói Határrendészeti Kirendeltség rendőreivel, valamint a Készenléti Rendőrség toborzó munkatársaival közösen – a Bajai Polgárőr Egyesület együttműködésével – színes programsorozattal és bemutatókkal várták az eseményre látogatókat.  

MEGKÖZELÍTŐLEG 1000 KISGYERMEK VETT RÉSZT A PROGRAMON

A rendezvényre megközelítőleg 1000 óvodás valamint kisdiák érkezett a helyi és környékbeli településekről. A fiatalok kipróbálhatták a rendőrségi járműveket – rendőrautót, motorokat –, valamint egyenruhások által használt fegyvereket, kényszerítő eszközöket is láthattak és közelebbről is szemre vehették őket. 

BEMUTATTÁK AZ UJJLENYOMATVÉTEL ÉS A NYOMKUTATÁS TECHNIKÁIT

A Nemzeti Szakértői és Kutató Központ szakértője a bűnügyi technikusok munkájából adott ízelítőt a kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Többek között az ujj- és tenyérlenyomat vételt, valamint a nyomkutatás egyes technikáit mutatta be az érdeklődőknek a kalocsai diákok segítségével.

A MENTŐK ÉS A TŰZOLTÓK IS BEMUTATÓT TARTOTTAK

A helyszínen az Országos Mentőszolgálat Bajai Mentőállomás és helyi tűzoltó parancsnokság is egy-egy bemutatóval örvendeztette meg a nyílt nap résztvevőit. A tanév során már megtanult alapvető közlekedési szabályokat a városi KRESZ parkban, kisebb gokartokat vezetve gyakorolhatták a látogatók.

A SZOLGÁLATI KUTYÁK IS BEMUTATKOZTAK

A nap legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye a Bácsbokodi és a Hercegszántói Határrendészeti Kirendeltségek szolgálati kutyavezetői és szolgálati kutyáik izgalmas, rendkívül látványos bemutatója volt. A több száz gyermek előbb feszülten figyelte, majd hatalmas tapssal köszönte meg a rendőrök és kutyáik akciódús előadását.

Forrás és fotók: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb