Kikapcs

Hangszert a kézbe Kecskemét: több mint 140 zenei eszköz szárnyán szállnak hamarosan a dallamok a Hírös Agórában

Május 23-án, immáron harmadik alkalommal érkezik Kecskemétre a Hangszert a Kézbe kiállítás a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központba. Az esemény során keddtől egészen csütörtökig teljesen ingyenesen lesz látogatható a zenei játszótér (hangszerkiállítás), ahol minden érdeklődő betekintést nyerhet a hangszerek világába: hét szekcióban több mint száznegyven hangszer vehető kézbe és próbálható ki a muzikális kecskemétiek számára.

A kecskeméti Hírös Agóra 2017-ben öt napon keresztül a hetedik, 2021-ben pedig három napon át a negyvenhatodik rendhagyó kiállást látta vendégül. Az NKA Hangfoglaló Program támogatásának köszönhetően, a Hangszeresek Országos Szövetsége szervezésében az országos rendezvénysorozat 69. állomásaként ismét Kecskemétre érkezhet a hét szekcióba rendezett 140 hangszer és hangtechnikai berendezés, hogy a sorozat 260-262. kiállítási napján fogadja az érdeklődőket.

RENDHAGYÓ ÉNEKÓRA, KONCERTEK ÉS SOK-SOK HANGSZER VÁR AZ ÉRDEKLŐDŐKRE

A május 23-25 között megrendezett eseményen a látogatók betekintést nyerhetnek:

  • a dob és ütőhangszeres,
  • a gitáros és basszusgitáros,
  • a billentyűs,
  • a népi és klasszikus hangszerek,
  • az elektronikus zenei,
  • valamint a stúdiós szekciókba, hogy a hangszereket megszólaltatva nagyszerű és boldog pillanatokat élhessenek át.

Emellett szintén ingyenesen lesz látogatható a Hangszert a kézbe – Kecskemét esemény keretén belül:

  • 8 rendhagyó énekóra,
  • 6 hangszeres és hangtechnikai kurzus,
  • és több koncert is.

A rendezvény részletes programjait IDE kattintva találod!

Forrás és fotók: Hírös Agóra

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb