Smart Kecskemét

Humanoid robotok kezdtek el dolgozni a Mercedes kecskeméti gyárában

A munkaerőhiány enyhítése, illetve a már meglévő munkaerő jobb felhasználása érdekében a Mercedes humanoid robotok alkalmazását teszteli. Az Apportik robotikai cég által fejlesztett Apollo robotok munkába álltak Kecskeméten a Mercedes gyárban, ahol kisebb képzettséget igénylő, monoton és fizikailag megterhelő feladatokat látnak el – egyelőre próbajelleggel.

Az alacsonyabb képzettséget igénylő, ismétlődő feladatok elvégzéséhez a Mercedes humanoid robotokat használna. Az autógyártó az Apportik gépét teszteli, hogy képesek-e az alkatrészeket a gyártósorokhoz szállítani, ezzel támogatva az emberi munkaerőt – írja a VG. A teszt a magyarországi, kecskeméti gyárban zajlik.

AZT NEM TUDNI, HÁNY ILYEN ÁLLT MUNKÁBA

A robotok bevetésére azért lenne szükség, hogy a monoton, fizikailag megterhelő munkafolyamatokat kiváltsák – írta meg a Verge. A kísérletben az Apportik robotikai cég Apollo névre keresztelt humanoid robotját állítják munkába. Ez egy 160 kilogrammos, két lábú, humanoid robot, amelyet úgy terveztek, hogy részt vegyen az üzemi gyártásban. Azt nem tudni, hogy hány Apollo állt munkába Kecskeméten.

AZ ALKATRÉSZEKET SZÁLLÍTJA

Az Apportik közölte, hogy a Mercedes gyárában Apollónak jelenleg az a dolga, hogy az alkatrészeket a gyártósorokhoz vigye az ott dolgozó munkásoknak. A robotot azért is lenne fontos rendszeresíteni Kecskeméten, mert a Mercedes állítása szerint évek óta munkaerőhiánnyal küzdenek a magyar üzemben. “Ki kell tapasztalnunk a robotikában és az autógyártásban rejlő lehetőségeket. A munkaerőhiányt csökkenteni kell az alacsonyabb képzettséget igénylő munkafolyamatokban, hogy a dolgozóink a fontosabb feladatokra koncentrálhassanak” – mondta a Mercedes gyártási vezetője, Jörg Burzer.

KEDVES, BARÁTSÁGOS ARC

Az Apportik szerint a robotjaikkal úgy lehetne automatizálni a járműgyártást, hogy közben nem kellene átépíteni a már meglévő üzemeket.  A 160 kilogrammos Apollo majdnem 173 centiméter magas és nagyjából 25 kilogrammot képes megemelni. A robotot úgy tervezték meg, hogy a testfelépítése hasonlítson az emberére, illetve „kedves, barátságos” arcot adtak neki, hogy bizalmat keltsen a dolgozókban. A Mercedes és az Apportik együttműködésről részleteket vagy számokat nem árultak el.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb