Kikapcs

Kecskemét365 Kikapcs: számtalan színes program színesíti a hosszú hétvégénket Kecskeméten, mutatjuk a legígéretesebbeket

Indul a hosszú hétvége Kecskeméten. Egy biztos, nem fogunk unatkozni a Hírös városban, megannyi program kínál nekünk szórakoztató kikapcsolódást városunkban. Bulik, koncertek, kiállítások és színházi előadások színesítik a repertoárt, mutatjuk is a legígéretesebbeket egy csokorba szedve, itt a Kecskemét365 Kikapcs!

PÉNTEKEN STARTOLNAK A MOZINET FILMNAPOK AZ OTTHON MOZIBAN

Október 19-én indul, és 2024. február 23-ig tart a Mozinet Filmnapok következő évada. A mostani válogatásban öt alkotást vetítenek, többek között a kecskeméti Otthon moziban. Október 20-án, 18 órai kezdettel elsőként jön a világ legrangosabb fesztiváljának fődíját, a cannes-i Arany Pálmát elnyerő lélektani krimi, az Egy zuhanás anatómiája című film.

MA IS MEGNÉZHETED MŰVÉSZLELKŰ RENDŐREINK FESTMÉNYEIBŐL KÉSZÜLT KIÁLLÍTÁST A VÁROSHÁZÁN

Rendőreink bebizonyították, hogy nemcsak a bűnüldözésben jeleskednek, hanem a művészetekben is ők az ászok. A Magyar Festészet Napja alkalmából ugyanis a Bács-Kiskun vármegyei egyenruhások festményeiből nyílt kiállítás Kecskemét csodálatos Városházájának előterében.

“NE, MOST DRÁGÁM” A KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZBAN

Október 21-én, 15 órától a Ne most, drágám! című vígjátékot tűzte műsorára a Kelemen László Kamaraszínház. Ray Cooney angol színész és drámaíró darabjait több mint negyven nyelvre ültették át, és számtalan előadásban játszották öt kontinens színházaiban. Bohózatai a klasszikus angol vígjátékhagyományt követik, a rá jellemző virtuóz cselekményvezetéssel, a különböző félreértések és helycserék már-már az abszurditásig való eltúlzásával, a szálak végletes összekuszálásával. 1967-ben írta meg a Ne most, drágám! című vígjátékot. Az elegáns londoni szőrmeszalonban Gilbert, a felfuvalkodott társtulajdonos, felesége távollétében, a hódítás reményében nercbundát készül ajándékozni Janie-nek, az egzotikus szépségnek. Tervének többek között az is akadálya, hogy Janie férje feltehetőleg erősen gyanakodna, ha felesége egy tízezer fontos bundában állítana haza. A nőügyekben páratlanul találékony Gilbert beindítja a megoldás gépezetét, aminek következtében elképesztő események kezdik gyors ütemben követni egymást.

VASÁRNAP JÖN A MACSKABLÖFF A CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZBA

Október 22-én, vasárnap 10:30-tól a Macskablöff című darabot nézhetik meg a legkisebbek a Ciróka Bábszínházban. A japán, korjak, angolai, norvég, skót és magyar népmesékből szőtt előadás három történetében az életéért küzd egy macska – az életben maradásáért füllent. Ösztönösen remekül blöfföl. Ez az ő szuperereje. Vág az esze. Ám a mese végén eljön az a pillanat, amikor már rosszul és rosszra használja képességét. Nem ismeri fel a helyzetet, és nem képes megfékezni önmagát. Ha az ember (illetve a macska) nem képes változni, akkor ne csodálkozzon, ha újra és újra ugyanazokban a helyzetekben találja magát. Az előadás egy körforgás. Macskánknak nem ez az első köre, nem először akar átjutni a lakatlan szigetről a túlpartra. Ő ezeken a próbákon-meséken-helyzeteken már végig ment, többször is…

MA INDUL A 18. ŐSZI HELYI TERMÉK ÜNNEP

Október 20-23 között zajlik Kecskeméten, a főtéren az Őszi Helyi Termék Ünnep, az Aranyhomok Portéka Vásár. Mutatjuk is a programjait:

ZAKATOL TOVÁBB VÁROSUNKBAN A MÚZEUMOK ŐSZI FESZTIVÁLJA

Idén is számos programmal várja az érdeklődőket a Múzeumok Őszi Fesztiválja, melynek városunkban a Kecskeméti Katona József Múzeum intézményei adnak otthont. A hétvégi programokat IDE kattintva találod.

BULIZD ÁT AZ ÉJSZAKÁT KECSKEMÉTEN

ÁPOLÓ KLUB

Ma, azaz pénteken 19:00-kor Péterfy Bori & Love Band érkezik az Ápolóba, hogy koncertjével elvarázsolja közönségét.

Kapunyitás: 19:00

Koncertkezdés: 21:00

GOOSE BAR

MR BLACK is back! Diszkókirály ő, aki elhozza a budapesti éjszakák legjobb pillanatait, a diszkósztárok és poplegendák legnagyobb slágereit. Előtte a pult, mögötte többéves tapasztalat! Vagyis Mr. Black boldogult sráckorában azokat a dalokat nyomta premierben, amikre most nosztalgiázunk. És azokat tolja fressben, amik még évek múlva is bejönnek mindenkinek. Na, mit jelent ez? A fickó nagyon érti a dolgát! Kipörgeti a nyerő számokat, a tömeg meg üvöltve énekli Gyuribá repterét ugyanúgy, mint Maricsék slágereket, vagy Madonna laizlabonítáját. Csak ismert, táncolós zenéket pakol, mégis mindig tud meglepetést okozni! Október 21-én nektek is megmutatja!

Október 22-én újra Kecskemét felé veszi az irányt a Coronita csapata! Exclusive szettek, utánozhatatlan, coros hangulat! Beköltöztetik nektek a keményebb ütemek fellegvárát a Goose falai közé!

CLUB MIRAGE

HA HÉTVÉGE, AKKOR FELTÖLTŐ KIKAPCSOLÓDÁST KÍNÁLNAK A KECSKEMÉTI MOZIK

MALOM MOZI

DOGMAN – A KUTYÁK URA

Douglas kiskora óta nem találja a helyét a világban és a társadalomban, ezért az emberek helyett a kutyákhoz fordul. Feltétel nélküli rajongása a négylábúak iránt egy sajátos élet kialakítását eredményezi: csak bennük bízik, csak velük érzi magát biztonságban. Emiatt a számkivetett férfi a kutyái segítségével sajátosan értelmezi a törvényeket is. Ha kell, a hozzá hasonló elesettek védelmezőjeként lép fel, szembeszállva akár a maffiával is. Nem retten vissza a kegyetlen erőszaktól sem – főleg, ha a bosszú vezérli.

Időpontok:

2023. 10. 20.   20:00
2023. 10. 21.   12:00   20:00
2023. 10. 22.   12:00   20:00

OTTHON MOZI

MEGFOJTOTT VIRÁGOK

A Megfojtott virágokat Scorsese westernjeként emlegetik, mivel vadnyugati környezetben játszódik, igaz, a múlt század húszas éveiben. Megtörtént eseményeket mesél el: az oszázs indiánok tragédiáját, akiket a földükön talált olajért gyilkoltak meg nyerészkedő fehérek. A film férfi főszerepeit Scorsese két kedvenc színésze, Robert De Niro és Leonardo DiCaprio alakítják, a női főszerepet pedig Lily Gladstone. A színésznő úgy véli, a Megfojtott virágok nem western.

Időpontok:

  • 2023.10.21. szombat, 17:00
  • 2023.10.21. szombat, 20:30
  • 2023.10.22. vasárnap, 15:00
  • 2023.10.22. vasárnap, 18:30

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb